07jún
Egy tényt az adótanácsadók és könyvelők tudnak félév után is (egyenlőre) változatlanok maradnak az előírások, rendeletek.
Elkerülhetők az új törvények gyors megtanulása, értelmezése, használata.
a lehető legjobb hír, mert az évközi változások sok könyvelő életét megkeseríti és a programozókét is.
Visszatérünk az éves változásokhoz.
Foglalkozni lehet a könyvelési anyag ellenőrzésével, egyeztetésekkel, értékelésekkel. Az ügyvezetővel megbeszélni illetve átbeszélni a pénztárt, vevői kintlévőségeket, szállítói tartozásokat, esetleg másként rendezve lett-e , amelyről valamilyen okból elfelejtettek szólni illetve bizonylatot készíteni.
Fontos a féléves értékelés, már kevés a szeptember végi “kis mérleg” közlése, megbeszélése. Kevés idő marad a rendezésre.
Természetesen, ez könyvelői szokásoktól is függ – mikor mennek szabadságra -.
Szeptember könyvelésben erős hónap, 9 hónap zárása és ismételt értékelése a vállalkozásnak. Ez már nagy hatással van az év végére.
ÁFA, társasági adó, – eredmény – .
A készleteket ellenőrizni és a leltárt előkészíteni, még akkor is ha látszólag messze van. December másról szól, és sok a feladat.
Az augusztusi bérek (09.05-09.11) járulékainak utalásához a már említett HIPA összegét is csatoljuk és küldjük a vállalkozásnak.
A szeptemberi listához a társasági adó, cégautóadó, TV-adó összegét illesztjük.( negyedéves fizetési kötelezettségek )
Tags: bevallás, iparűzési adó, kettős könyvelés, könyvelés szegeden, társasági adó
Posted in Könyvelés | No Comments »
06ápr
Nagyon fontos tudni: a jelenléti ívet vezetni kell, főként akiket naponta jelentünk be> alkalmi napra ( 1-2 napra ),
itt létszükséglet az szigorú számadású bizonylat vezetése és kiszámolni az óradíjat!!
Mint, már írtam a Munka Törvénykönyvét kell figyelembe venni : egy óra munkadíja megegyezik a hivatalos munkaviszonyos munkabérre, és itt is érvényes az végzettséggel rendelkezők magasabb órabére!!!(garantált bérminimum- 89.500,-forint/hó, ennek 1 órára eső összegét kell fizetni ).
A bejelentéseket ellenőrzik !!
Tags: alkalmi munka, alkalmi munkavállaló
Posted in Könyvelés | No Comments »
01ápr
Az előírás szerint a 10T1041E nyomtatványon kell bejelenteni az alkalmi munkavállalót.
A leírást olvasva és a kitöltési példákat átnézve, lesz mit gyakorolni. Egyik nézetben, akár egész hónapot jelenthetünk, ‘” csak ” tudni kell előre mikor foglalkoztatjuk a munkavállalót.A közbeeső idő biztosítás szünetel feltüntetésével. A két sor erre elegendő? szerintem nem, heti 1-2 napnál, ezek szerint marad a napi jelentés a könyvelőknek, hiszen az ügyfélkapu használata általában rájuk marad.
Ez természetesen nem elég, mert jelenléti ívet kell vezetni az alkalmi munkavállalónak 2 példányban, és előírt formában – a bejelentés kevés> kezdet és a munka vége; és ha hosszabb időre küldjük ki? bejön a minimálbér összege és ezt ki kell számolni és azt fizetni! A két fél közötti megállapodást felülírja a Munka Törvénykönyve, mert erre hivatkozva történt a bér megállapítása. Tudni kell az egy órára eső minimálbér összegét és tudnunk kell mennyi ideig fog dolgozni – mennyi órát – a munkavállaló és ha igaz rögtön utalni a kiszámolt összeg 30 százalékát az Adóhivatalnak. Gyors ügyintézést igényel, természetesen, mint ma este megmagyarázta az APEH képviselője: mindez az egyszerűség és a munkavállaló érdekében és a munkáltatónak is jobb lesz ….
Reméljük …
A telefonos bejelentéshez a pin kód késik, hivatalosan 4-5 nap alatt kellene megkapni, egyszer ideér .. és ha igaz akkor talán tényleg jobb lesz, ámbár a ( a hivatkozott nyomtatványt emlegetik mindig).
F.E.
Tags: alkalmi munkavállaló
Posted in Könyvelés | No Comments »